Komplex hatóanyag + prebiotikum és probiotikumok

NICS termékkínálat és elismerések
NICS termékkínálat és elismerések

Hogyan kerültem kapcsolatba a NICS Zrt. vezetőivel, munkatársaival és termékeivel?

Hosszú éveken át kínlódtam sokízületi gyulladással. Rengeteg helyen megfordultam, több vonalon is elindultam annak érdekében, hogy meggyógyuljak. Az orvosi vizsgálatok eredményei mind negatívak lettek, ezért szinte mindenki csak rácsodálkozott a problémámra. Persze, többféle kezelésen is részt vettem, de évekig semmi sem változott. Azt, hogy a D-vitamin és vas szintem kicsit alacsony lehet, azt én állapítottam meg a laboreredményeim alapján. Érdekes volt számomra, mert évek óta többféle vitamint, étrend-kiegészítőt is fogyasztottam. Aztán 2019. májusban találkoztam egy kedves és nagyon okos nyugdíjas professzor ismerőssel, akivel hosszasan, kb. 3 órán keresztül beszélgettem a problémámról. Azt mondta nekem, hogy valószínűleg kibillent az immunrendszerem a megfelelő egyensúlyából. Azt pedig tudjuk, hogy az immunrendszerünk működéséért 70%-ban a bélrendszerünk a felelős. Ő ajánlott nekem a NICS pre- és probiotikumokkal kombinált készítményei közül háromfélét, melyekből napi 1-1 db bevételét javasolta:

  • D-vitamin 4000 NE,
  • Nyomelemek kollagénnel,
  • Kurkuma 320 mg.

A fogyasztásuk elkezdését követő második hónapban már emelkedett a D-vitamin és vas szintje a szervezetemben (végeztettem vérvételi laborvizsgálatot). Aztán egyre jobban és jobban éreztem magam. Most már teljesen jól vagyok. Persze, továbbra is szedem ezeket az étrend-kiegészítőket. Sőt, azóta már többfélét is.

Örülök, hogy a javulásomat látva a hasonló problémával küszködő ismerőseimnek már tudtam segíteni.

Mostanra már többféle tapasztalatot is szereztem. Szerintem, a legjobb az lenne, ha mindenki megelőzésként fogyaszthatná a NICS termékeket. Boldog vagyok, hogy rátaláltam és elindultam azon az úton, hogy másoknak is segítségére lehetek.